A mutatós smink a szép bőrnél kezdődik, ráadásul az elmúlt néhány év trendjeit uralja a „tökéletes bőr” – hatás, ami még inkább megköveteli egy maximálisan jól működő alapozó birtoklását.
Az alábbiakban segítek, hogy mely szempontok alapján, és hogyan válassz alapozót, hogy ne a kukában, a polc mélyén, vagy esetleg egy barátnő neszeszerében végezze.
A sminktermékek közt vannak olyanok, amikből nyugodtan megvásárolhatod az olcsóbb árkategóriát (értsd: gyengébb minőséget- bár ez sem mindig törvényszerű reláció) ÉÉÉS vannak azok, amelyeknél nem javaslom, hogy kompromisszumot köss. Nos, az egyik ilyen az pont az alapozó!
Három szempont van, amely a választásnál mérvadó:
- szín
- bőrtípusnak megfelelő legyen
- fedőhatás
1, A szín legyen a saját bőrtónusunkkal megegyező, vagy ahhoz a legközelebbi. Semmiképpen ne túl sárga, narancsos vagy malacrózsaszín. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, fel kell próbálni, méghozzá éppen oda, ahol hordjuk. Tehát első lépésnek lehet jó a kézfejünkön kenegetni, mert így legalább érezzük az állagát, látjuk a fedőképességét, de igazán az arcunkon mérvadó a színhatás. A végső szín eléréséig eltelhet 15 perc is. Ez alatt az idő alatt a bőrünk hője befolyással lehet a végeredményre. Az alapozó néhány perc elteltével ránk tud sárgulni vagy sötétedni is. Vannak márkák, akik direkt gyártanak nagyon világos színű alapozót, ami sok hölgynek jöhet jól a téli időszakban, sőt az egyáltalán nem barnuló, vagy csak nagyon kevéssé napozható bőrű ún. nyár színtípusú nőknek télen – nyáron áldás lehet egy ilyen termék.
Azok a nők, akinek viszont kreol, vagy jól barnuló bőre van, észrevehetik, hogy sokszor a téli és nyári színük között két tónus különbség is lehet. Ilyenkor érdemes két alapozót beszerezni, és az átmeneti időszakokban 1-1 arányban keverve használni. ( tavasszal , mikor még nem érjük el a maximum barnaságot és ősszel, amikor már kopik a nyári szín)
Annak megállapításához, hogy tényleg megfelelő-e a szín, ajánlott természetes fényben megnézni az összhatást. Ez nem egyenlő a pláza fénnyel! Emiatt is fontos, hogy próbáljuk ki a terméket, és töltsünk el benne legalább egy fél napot, de inkább egy egészet. Ez alatt az idő alatt kiderül, ha okoz valamilyen allergiás reakciót, kényelmes-e viselni? Tartós-e? Átizzadjuk-e? Nem érezzük-e úgy, hogy nem kap levegőt a bőrünk? És persze a szín megfelelősége is kiderül , ha látjuk mindenféle fényben, plusz a barátnőnktől és / vagy anyukánktól/netán a lányunktól is kérhetünk őszinte véleményt. Több szem többet lát.
2, A bőrtípusunk tudatában az eladóktól kérhetünk segítséget, hogy a kiválasztott termék vajon passzol- ? A legtöbb alapozó általános bőrtípusra való, de léteznek kimondottan a zsíros vagy száraz bőrre kifejlesztett típusok is. Nem lenne szerencsés zsíros bőrre egy extra hidratálóval dúsított terméket választani, ahogyan fordítva sem. A termékek típusáról lehet előzetesen tájékozódni online, illetve érdeklődni helyben, az eladóktól. VAGY kérdezze meg sminkesét ugyebár…
3, Te mit vársz el az alapozódtól? Talán ez a legfontosabb kérdés, amit mindenekelőtt tisztázni érdemes. Észre se vegyék, csak mégis legyen valami áldásos hatása? Netán te akarsz Kim Kardashian hasonmásversenyén a nyertes induló lenni? Aligsmink vagy maszkhatás? Mi a célod? A skála persze nem korlátozódik e két szélsőségre, sőt vannak alapozók, amelyek rétegezve építhetőek, azaz több rétegben applikálva magasabb fedőhatást adnak. Egyszóval választási lehetőségekből nincs hiány…
Én úgy tapasztalom, hogy a legtöbb nőnek elég egy áttetsző fedésű alapozó a hétköznapokra és egy közepes az alkalmi megjelenésekre. S ha már itt tartunk: én nagyon szeretem, ha vannak fokozatok a megjelenésünk tárházában. Nem ugyanaz a smink való egy tenisz meccsre, mint az Operabál vörös szőnyeges bevonulásához. Ezt a témát is alaposan körbejárjuk minden egyéni tanácsadáson, workshopon. Ha úgy érzed bizonytalan vagy, s nem boldogulsz egyedül az alapozó kiválasztásának buktatóival, akkor gyere el hozzám mini tanácsadásra. Ennek keretében lehetőséged van ezt az egy témakört körbejárni, próbálni, és segítek színt választani. Jelentkezni a kapcsolati menüpont alatt leírtak szerint tudsz.