Magamról

Nemes Zita sminkes vagyok. Tini korom óta érdekelt a divat világa, és viszonylag az is hamar világossá vált, hogy otthon vagyok a színek birodalmában. 🙂

Gyermekeim megszületése után felerősödött bennem a vágy, hogy megéljem a bennem munkálkodó kreativitást, így amikor összeírtam a 100 tételes bakancslistám, a sminkelés előkelő helyen szerepelt rajta. Nem álltam meg az összegzésnél, elkezdtem valóra váltani ezeket a vágyakat sorra, így történt, hogy 2014-ben az itthon működő egyik legjobb sminkiskolában kiváló minősítéssel végeztem.

Az itt eltöltött intenzív 7 hónap és az azóta eltelt négy év csak erősítette bennem a szakma szeretetét. Amikor tehetem, pedig továbbképzem magam, mert hiszek a folyamatos tanulásban, fejlődésben.

Célkitűzésem minél több nőnek megtanítani hogyan tudja magát a legelőnyösebb módokon kifesteni. Alapkérdésnek tartom, hogy mindenki tisztában legyen azzal mi áll jól neki színekben, és milyen az egyéni adottságainak megfelelő szemfestés, arcárnyékolás, szájfestés, s hogy a nálam megforduló hölgyek tudják melyik sminktermék pontosan mire való, hogyan és hova applikáljuk, milyen eszközzel, mely termékek használhatók egymással és melyek „ütik” egymást. Mivel milyen hatást lehet elérni, és mit mivel lehet egyensúlyba hozni.

Ám a makulátlan külső is akkor hiteles igazán, ha összhangban van a személyiségünkkel. Öt éve járom az önismeret útját, és akarva-akaratlan szerves része lett az életemnek, hasznosítom a munkám során is. Így aztán a sminktechnika mellett fontosnak tartom, hogy a személyiség is megmutatkozzon a sminkünk megválasztásában.

Egyszóval igyekszem egy teljesen egyénre szabott, globális tudást átadni a témában.

Ezért tartom a kiscsoportos workshopjaim, illetve az egyéni tanácsadásokat.

Emellett részt veszek rendezvényeken, sminkelek menyasszonyokat, vállalok nappali és alkalmi sminkeket, dolgozom fotózásokon.

Remélem, hamarosan Veled is találkozom! 🙂